Karácsonyi csoda

2009 február 19. | Szerző: kpf |

 A mentő az esti órákban ért haza velünk, holnap szenteste,…Istenem milyen ünnepünk lesz? Karácsonyfánk sincs, bár azt még holnap vehetek a piacon, ez a legkevesebb, de miből? Pénzünk már alig van, és itt az ünnep… minden fillér számít most. Ennivaló az van, anyáék küdtek húst, zöldséget, és gyümölcsöt bőven az ünnepre… Ezzel a gondolattal aludtam el. Az éjszaka nyugodtan telt, a fiam aludt, nem volt fent egyszer sem. Ő már aludt, éjjel-nappal, az orvos azt mondta szomnolens állapotban van, de számítsak rá ez átmegy majd kómába, nem fogom tudni felébreszteni. Szépen elfog majd aludni…Végre megvirradt, zuhanyzás, öltözés, és irány a piac. Sietnem kell, mert nem hagyhatom sokáig magára szegénykémet. Öt perc alatt odaérek, sétálva sem sokkal hosszabb az út. Alig volt vásárló, már mindenki bevásárolt, két helyen árultak csak fenyőfát, csunyácska fákat, ez van, ez maradt. Próbálok válogatni, melyiket vegyem, ez nem jó, ez sem…aztán olyan érzésem lett ,mintha valaki nézne. Egy férfi állt messze tőlem, egy kis formás ezüst fenyőt tartott a kezében, és engem bámult. Nem törődök vele, válogatok tovább, de tovább érzem tekintetét a hátamban. Mit néz, mit akar ? Abba hagytam a fenyő válogatást, egyik sem jó… Az a kis ezüst viszont tökéletes, elindultam a férfi felé. Eladó a fenyőfa?- Igen, válaszolta. Ezer forint, kéri ? Igen. Ötezresem van, tud visszaadni?- Nem tudok. Jó akkor felváltom a sütödében. Már mennék de akkor, egy férfi is érdeklődik a fenyőfáról. Nem eladó, mondja az én emberem. A hölgy már megvette ezer forintért. Én kettőt adok érte, igy a másik. Akkor sem adom, feleli emez, már megegyeztünk. Én csak  állok földbe gyökerezve, jaj csak el ne adja!!! Kétezer forint az nekem sok, mit tegyek… azok ott olcsóbbak, de nem jók. Megyek felváltom a pénzt, mondom a férfinek. Jó, de akkor ezt vigye magával, és a kezembe nyomja a fenyőfát. De még nem fizettem ki… és az előbb azt mondta, nem tud visszaadni. Nem kell a pénze jó asszony, vigye… ingyen a magáé.!- mondja mogorva hangon, de az arca csupa mosoly volt. A szemeivel pedig úgy néz mintha a szivemig látna. Köszönöm,- mondtam annyira hallkan, hogy magam is meglepődtem. A torkomban a gombóc ujra megjelent, mint az utóbbi pár hónapban szinte mindennap. Elfordultam, hogy ne lássa azt a hatalmas könnycseppet, ami készült elhagyni a szemem. Elindultam haza, aztán mégis csak hátra néztem, hogy boldog ünnepet kivánjak ennek a jó embernek, de ő már nem volt sehol….